Amikor csak a változás állandó: a legjobb céges válaszok

2021.03.10.

Ahogy az jó szakemberekhez illik, 2019 végén beleástuk magunkat a 2020-ban várható trendekbe, és megpróbáltunk ezekre maximálisan felkészülni. Aztán elérkezett 2020, és úgy tűnt, egyetlen trend van, amit érdemes komolyan venni: hogy az állandó változás az új normális. 

A tervezés már nem azt jelenti, hogy megnézem, hol állok most, hova szeretnék eljutni, aztán kitalálom, ezt hogyan tudnám a legjobban kivitelezni – most már tényleg az úton levésben kell kiemelkedően jónak lenni.

Idén már ne is tervezzek?

Azért, ahogy az a jó szakemberekhez illik, 2020 végén is beleástuk magunkat a 2021-ben várható trendekbe, de már ennek a tudásnak a birtokában. Hiszen ez nem változott: a változás állandó.

Rengeteg más szakembert, számos vállalatot kérdeztünk meg, illetve számtalan hazai és nemzetközi tanulmányt olvastunk el és elemeztünk ki részletesen, ezekből pedig szerencsére az kezdett kirajzolódni, hogy a tervezést azért nem vetettük el teljesen – megtanultuk viszont lényegesen rugalmasabban kezelni.

Sokan, attól való félelmükben, hogy ügyfeleiknek, vásárlóiknak, partnereiknek nem tudnak semmi biztosat mondani, szinte teljesen visszavettek a külső kommunikációból – ezzel tulajdonképpen láthatatlanná téve magukat, átengedve a terepet a piac azon szereplőinek, akik bizonytalan időkben is hitelesen és rugalmasan képesek kommunikálni.

A 2020-as évek buzzwordjei

Amikor ez a rugalmasság került szóba, rendszeresen helyett kapott az erről folyó beszélgetésekben a digitális és az agilis transzformáció, a reziliencia és az adaptivitás. Ha viszont megnézzük ezeknek a területeknek a szakirodalmát, az az érzésünk lehet, hogy ezek szinte varázsigék: kiválasztjuk a számunkra megfelelőt, háromszor kimondjuk hangosan, megpördülünk a saját tengelyünk körül, és hopp: a dolgok már működnek is.

Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, valószínűleg nem az a téma uralná a szakmai párbeszédeket és együttgondolkodásokat, hogy hogyan vészeljük át ezt az időszakot, és mi vár majd ránk ezután… akkor mégsem ez a megoldás? Vagy nem így?

Nem könnyű kiszűrni a jó válaszokat ekkora zajban, főleg, hogy a tavalyi, nagyjából “elveszett” év után ez az igény egyre sürgetőbb, az ehhez kapcsolódó nyomás pedig egyre nagyobb…

A te szervezeted számára legjobb válasz

Nos, van egy jó, meg egy rossz hírünk. A rossz, hogy nincsenek univerzális, minden szervezet számára megfelelő megoldások. A jó viszont, hogy épp emiatt, számos olyan, kifejezetten a te kihívásaidra megoldást kínáló eszközből válogathatsz, ami ott, és úgy hat, ahol és ahogy erre most a te csapatodnak a leginkább szüksége van.

Ezeket megtalálni és felépíteni nem egyszerű folyamat, és sokat segíthet, ha van hozzá olyan segítségetek, aki kívülről tud ránézni az elakadásaitokra, és jó eséllyel látott már hasonlót.

Egy objektív, elfogulatlan külső szemlélővel ránézni a mögöttetek lévő, és az előttetek álló útra, majd beazonosítani az ezek mentén kirajzolódó kockázatokat és lehetőségeket remek alapot biztosíthat egy válságálló terv, és ahhoz kapcsolódó, később rugalmasan bevethető forgatókönyvek kidolgozására. 

Miközben az eredeti céljaitokat sem kell szem elől tévesztenetek, vagy önmagában a túlélésre cserélnetek – mindössze alkalmassá kell tennetek magatokat arra, hogy folyton változó körülmények között is képesek legyetek ezeket követni.

Amikor csak az a biztos, hogy semmi nem az, egyetlen dolog segíthet – ha a működésünket válságállóra szabjuk, ha megtaláljuk a saját hangunkat és a piacon hitelesen betölthető szerepünket. Sokan próbálják meg inkább a csigaházukba visszabújva, a kivárásra játszva átvészelni ezt az időszakot, de ez most nem lesz elég: ha elfogadjuk, hogy nem egy átmeneti nehézséggel, egy időszakos átalakulással állunk szemben, hanem örökre megváltozott játékszabályokkal, akkor nem csak talpon maradni, de fejlődni is képesek lehetünk. A legbizonytalanabb időszakokban, és a legszélsőségesebb körülmények között is.